Járay Dóra vagyok,
Haladó diplomás Bowen alkalmazó, diplomás Craniosacralis Biodinamika alkalmazó, okleveles gyógymasszőr és nem utolsó sorban 3 gyermek édesanyja.
Eredeti végzettségem szerint magyar-német szakos középiskolai tanár, ám a gyermekeimmel otthon töltött évek ráébresztettek, hogy az emberek segítésében más, sokkal kézzelfoghatóbb és gyakorlatiasabb utat kell választanom. Így lettem gyógymasszőr, majd talált rám és ragadott magával a Bowen Technika 2010-ben.
Hálás vagyok, hogy az első magyarországi csoportok egyikében tanulhattam meg ezt a lágy kötőszöveti technikát, hiszen az ott kapott tudás és látásmód gyökeresen átalakította gyógyítói-kezelési szemléletemet. Így praxisomat teljesen átállítottam a Bowenre, hiszen általa a masszázshoz képest sokkal mélyrehatóbb, lényegibb és tartósabb változások elérése, s az egész szervezet integrált válaszának kiváltása lehetséges.
Az eltelt években számos továbbképzésen vettem részt magyarországi és külföldi instruktoroknál, jelenleg a mester képzés folyamatában vagyok, a Magyarországon jelenleg elérhető legmagasabb szinten.
A craniosacralis terápiába bevezető kurzusokat 2014-ben kezdtem látogatni magyar és külföldi tanároknál egyaránt. A biodinamikus craniosacralis módszer teljesen új távlatokat nyitott számomra az egészségről, a gyógyulásról, az ember testének-lelkének-szellemének egységéről alkotott tanulási folyamatomban, így 2017-ben beiratkoztam az Equilibrium Craniosacrale Biodinamika Hungary három éves képzésére, ahol szintén diplomát szereztem. Azóta kezeléseim során legtöbbször mindkét módszerrel dolgozom, mert ez a két gyengéd technika csodálatosan kiegészíti és segíti egymás hatását a testi-lelki blokkok oldása során.
Szakmai vizsgák, továbbképzések:
- Modul 7 Alapvizsga – Manfred Zainzinger
- Modul 10 Diploma vizsga – Manfred Zainzinger
- Modul 12 Haladó Diploma vizsga – Manfred Zainzinger
- Testolvasás – Csíky Ferenc és Liebe György
- Bowen és stroke – Robyn Wood
- Bowen csecsemőknek és kisgyermekeknek – John Wilks és Lina Clerke
- Receptorok a fasciában (a fasciakutatás napjainkban) – John Wilks
- Hátfájdalmak és hátterük – John Wilks
- Modul 11 Mesterkurzus – Manfred Zainzinger
- Eltérő korai fejlődésmenet – Bóta Ildikó
- Bodymind and Bowen – Margaret Sipcer és Anne Schubert
- Craniosacralis biodinamika képzés – Agata Heinz Holliger (Equilibrium Craniosacrale Biodinamika)
- Állkapocsízületi diszfunkciók – Ron Phelan
- Integratív Babaterápia – IBT (folyamatban) – Matthew Appleton
Tom Bowen kezelőszobájának falán a következő idézet függött:
„Úgy vélem, csak egyszer járok itt a földön. Így ha bármi jót tudok tenni vagy kedves lehetek bármelyik teremtmény-társamhoz, most van itt az ideje. Hadd ne halogassam, hadd ne mulasszam el, mert utam erre többet nem vezet.”
(Stephen Grellet 1773-1855)
„I expect to pass through this world but once
Any good thing therefore that I can do,
Or any kindness I can show to any fellow creature,
Let me do it now.
Let me not defer or neglect it,
For I shall not pass this way again.”
(Etienne Grellet 1773-1855)