Évek óta, fokozatosan gyengült a baloldali lábszár izmom (sorvadás?), ami kalapácsujj kialakulásával párosult. Valószínűleg, egy nem tökéletes csontkovácsolt lumbágó következményeként alakult ki. Az utolsó cseppet a pohárba, egy rossz lépést követő térd fájdalom jelentette, ami szinte teljesen járásképtelenné tett.
Szerencsére, aznap tudott fogadni a lakásomhoz legközelebbi bowen alkalmazó – Járay Dóra személyében. A kezelést követően, rögtön javult a járásom, ami nagyon megnyugtató volt. Mint nem egyszer eddigi életemben (63 éves vagyok) –, ismét megúszom sebészi beavatkozás (esetleges „alkatrész csere”) nélkül – gondoltam.
Az idáig tartó, hat-hét hetes kezelési idő alatt az állapotom hullámzóan ugyan, de egyre javuló tendenciát mutatott és a hullámok is egyre jobban kisimultak. Már nem csak a térd fájdalmam szűnt meg, hanem az évek óta tartó, guggolásból felállásnál, mindig jelentkező térd-roppanás és a régóta, fokozatosan megszokott, kompenzáló járásomon is változtatni tudok. Ugyanis, ahogy vékonyodott a vádlim, egyre erősebben kapaszkodtam a lábujjaimmal. Most már ezt a szokást át tudom programozni Dóra segítségével, így olyan cipőt is tudok hordani, amelyet a kalapácsujjamon keletkezett bütyök miatt, már régóta nem tudtam felvenni.
Ténylegesen megtapasztaltam a „minden – mindennel összefügg” igazságát. Miközben a testem legkülönbözőbb kötőszövetei kaptak egy-egy jobbító „benyomást”, nem csak a hozzájuk kapcsolódó izmok szabadultak fel a merevség alól, hanem távoliak is, sőt, hangulatilag is jobbultam. Pozitívabb és lazább lettem, amit a tanítványaim viselkedéséből is visszatükröződni véltem.
Ezek után adódik a cél: Minden iskolának egy Bowen alkalmazót!
Beadvány helyett, egyelőre a kollégáimnak javaslom, különböző problémáikra a technikát.
