Lélek és test

Lélek és test

május 5, 2015

Ahogy lelkiállapotunk, érzelmi nehézségeink érezhetően hatnak a testi működésünkre („összeszorul a gyomra”, „túl sokat vállal, „torkában dobog a szíve”), ugyanúgy igaz ez visszafelé is: a kötőszövetben tárolt érzelmi feszültségek oldása megkönnyíti a lelket, segíti elengedni az érzelmi problémákat, a stresszt.

Vannak viszont esetek, amikor a test valamilyen okból nem képes elengedni a fájdalmat/betegséget. Hiába van meg a tudatos szándék a gyógyulásra, bizonyos esetekben fennáll egy tudattalan „ragaszkodás” a betegséghez. Erről a jelenségről maga Tom Bowen is beszámolt:

klienseinek 12%-án nem tudott segíteni.

Az ő véleménye szerint 6%-uknak volt olyan problémája, amelyen a Bowen Technika nem képes segíteni, a másik 6%-uknak viszont – bármilyen furcsa – „szüksége” volt a betegségére.

Példaként említhetjük annak a rendszeres ápolásra szoruló hölgynek az esetét, aki csak így tudta biztosítani hozzátartozóinak figyelmét, szeretetét. A gondoskodás és a szeretet elvesztésétől való tudat alatti félelme erősebbnek bizonyult a tudatos szinten meglévő gyógyulási szándékánál.

Az ehhez hasonló tudattalan programok, érzelmi mintázatok feltárására és gyógyítására hoztuk létre „Lélek és Test” kezelési rendszerünket a férjemmel, Járay Mártonnal. Ennek során néhány héten át egyszerre foglalkozunk az adott tünetek mentén testi- és lelki szinten is az elakadásokkal a hosszú távú, tartós helyreállás érdekében.

A kezelések és a terápia során nem a hiányokra, hanem az erőforrásokra, nem a betegségre, hanem az egészségre fókuszálunk.

Álljon itt az ő bemutatkozása:

Járay Márton vagyok,

teológus, lelkigondozó, pszichodráma- és bibliodráma asszisztens. Jelenleg mentálhigiénés szakemberek képzésében veszek részt a Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézetének külsős oktatójaként. Foglalkozom egyéni terápiával, párokkal és csoportokkal is.

A terápiás megközelítések közül az érzelem-fókuszú módszereket alkalmazom. A testi betegségek lelki okainak feltárásában, a tünetek hátterében álló érzelmi nehézségek megértésében és átalakításában különösen hatékonynak tartom az érzelemközpontú megközelítést.

A megbetegedéseket, testi problémákat okozó negatív érzelmi mintázatok nem feltétlenül hozzáférhetőek a kognitív gondolkodás, ill. a verbális terápiák szintjén. Így az érzelem- és élményközpontú megértés és gyógyulás elősegítése érdekében pszichodráma technikákat alkalmazok egyéni folyamatokban is.